Nem hittem, hogy a szél olyan gyorsan Budapest felé fújja a mérges felhőket a Dunántúlról. Sorsom így az lett, mint a többi 30-40 úton lévőnek: a Jászay Mari tér aluljárójában hallgattuk, ahogy az orkán megütközik a város betonjával, vasával, padjaival és a park védtelen lombkoronáival. Ömlött be az esővíz, így haladtunk mi is beljebb és beljebb az alujáróban. 

A breakesek feljebb csavarták Michal Jackson Thrillerjét, és elképesztő táncmutatványokkal szórakoztatták a csődületet. 

Volt köztünk kisamama, egyetemista társaság, nyugdíjas pár, férfiak kezeslábasban, de láttam öltönyös képviselőt is, aki a Fehér Házba tartva szedte volna lábát. 

Egy szép tekintetű, csontos arcú idős hölgy kereste a tekintetemet, tőlem pár méterre. Kezében cvekker. 

"Fiatalember, ha nem haragszik meg" - szólt hozzám megcsillanó szemekkel, félénken mosolyra húzott szájjal - "látom, futni indult, helyes, én is kifuttam sokszor a szigetre" - folytatta. Jól esett, hogy beszélgetést kezdeményez velem. Olyan magabiztos, és elragadó volt, büszkeség járt át, hogy a pici tömegből én lettem a kiszemelt. 

Engem választott a csődületből, keringőre kért, én pedig boldogan elfogadtam a felhívást. 

 Mesélni kezdett: a balettképzőben tanult (mikor ezt említette, korát meghazudtoló könnyedtséggel felvett egy arabeszket) ígéretes tánckarrier áll előtte, de korán megsérült, végül számtalan színielődásban volt táncos, fellépett a Nemzetiben, de az Operettben is, majd tánctanér lett. 

"Bármilyen táncot is táncoltam, a szerelmem a keringő marad. Ó, milyen báli termekben keringőzhettem, micsoda ruhákban és milyen díszes társaságokban! Táncok jönnek, mennek, de a keringő időtlen, mint a Duna, higgyen nekem."

Letette cvekkerét és kecses mozgással, légiesen fordult egyet tengelye körül, kezét pedig finoman felém nyújtotta, finom hullámokat verve az aluljáró levegőjében. Önkéntelenül hátraszorítottam kezem, majd féloldalasan meghajtottam fejem előtte, miközben belepirultam az idős hölgy bájaiba. 

"Szeretem a vihart, Isten bocsássa meg lelkem, múltkor is olyan jó emberekkel találkoztam itt lent" - folytatja. Tinilánykkal beszélgetett, mondta - szintén táncról - ők mondták nekik, hogy most az dívik, hogy a lányok frivol fenékriszálással minél közelebb nyomják hátsójukat a "fiúk fütyijéhez". 

"Láttam ilyet a tévében, ugyanezt mondtam nekik is: a tánc nem meztelen testek vonaglása, igen, a tánc mindig a hódításról szólt, de lehet azt elegánsan is, frappánsan tenni. A tánc arról szól, hogy megtehetném, de nem teszem meg."

Még nem. Ráhagyom az időre. Utazom a párom felé, és élvezem az utazás minden egyes pillanatát, fiatalember. Ez a tánc, sem több, sem kevesebb!"

"Tudja, hány formás férfi popsira rácsaptam volna a kezemmel? De, nem tettem. Nem teszünk meg mindent, ettől szép, nem igaz? 

"Nézze csak a keringőt, a keringőnél nincs erotikusabb tánc, egy női és egy férfi test mágnesként húzza egymáshoz a másikat, de az agy ellenáll, így lesz még édesebb, aminek édesnek kell lenni. Mikor ezt a kislányoknak mondtam, múltkori vihar alatt, volt nálam egy darab papír, most nincs, így csak elmutogatni tudom magának."

A hölgy ekkor úgy tett, mintha egy darab A4-es papír lenne a kezei között, mellmagasságban tartva. 

"A papír két vége a nő és a férfi, a táncoló pár. Na, mármost, akárhogy forgatom, a két vég nem ér össze. Tudom görbíteni le fel, látja? Már majdnem összeérnek, de nem. A végén, ha akarok kettéhajtom, ha akarom nem. Tudja miről szól a fenéknyomkodás?"

"Twerkelés, így hívják" - szólok közbe. 

"Twerkelés? Legyen. Twerkelés." - a nő, mint egy pantominos az elképzelt papírlapot egyszer csak összegyűrte. A levegőt gyúrta két kezével, egyre szorosabban, mígnem a láthatalan papíros galacsinná nem töpörödött és silányult. Majd színpadias mozdulattal a lábaim elé ejtette ezt az elképzelt galacsint. 

"Ez a különbség a tánc és twerkelés között. Lerövidíti a távolságot férfi és nő között. Rövidtávon lehet izgalmas, de higgye el, pont annyit ér, mint egy összegyűrt papíros, ami a szemetesben landol."

Az idős hölgy tekintetét átmosta a szenvedély, arcizmai fényképpé merevítették arcát, a szemei valahová mögém néztet merengve, a koponyámon át. Majd újra megjelent az a finom, bájos mosoly, nyakát behúzta, kislányos kacaj hagyta el a száját - mintha csak elnézést szeretett volna kérni a kioktatásnak tűnő eszmefuttatásért. 

"Elment a vihar, én is megyek fiatalember. Örülök a találkozásnak. Hogy is mondta? Twerkelés? Higgye el fiatalember, a twerkelés nem jó, hosszútávon."

"Tudom, és köszönöm, hogy ezt megoszotta velem" - mondtam szavaitól meghatottan. 

Szél fútt oda minket egymáshoz, majd a szél bevégezte feladatát.

Még visszafordult a lépcsőnél, és kedvesen integetett nekem, akkor vettem észre, milyen hajlott a háta, és hogy küzd a cvekkerével. 

Testében ezernyi keringő, lelkében ezernyi utazás.